Minden gyermek más ütemben fejlődik, és a fejlődési fokokat gyorsabban megugrókat hajlamosak vagyunk zseniként elkönyvelni. Ezek a gyerekek mindenképpen tehetségesebbek kortársaiknál. A tehetségük sokféle lehet, de mindenképpen közös bennük, hogy az átlagosnál érzékenyebbek. A szenzoros érzékenység például művészi tehetségre utal, míg a motoros érzékenység a fejlettebb mozgáskultúrával jár együtt. Sokan intellektuálisan érzékenyek, ők azok a sokat kérdező, egy-egy témában magukat mélyen beleásó gyerekek, akinek kíváncsiságát már a szülők sem tudják kielégíteni. Biztosan mindenki találkozott már olyan kisfiúval, aki kívülről fújta a dinoszauruszok latin neveit vagy olyan kislánnyal, aki mindent tudott a növényekről.

Ez a korán felismerhető tehetség és kreativitás azonban nem problémamentes. Ezek a gyerekek sokszor nehezen illeszkednek be, nehezen fogadják el a számukra értelmetlennek tűnő szabályokat, unatkoznak az „átlaggyerekekre" szabott oktatási rendszerben. Nem csoda, hogy sok szakember szerint az igazán tehetséges gyerekeket nem szabad a hagyományos iskolarendszer keretei közé engedni.

Ezen a véleményen van a világszerte ünnepelt Sir Ken Robinson, aki nemrég Magyarországon is tartott előadást. Szerinte a fejlett világ jelenlegi iskolarendszere megöli a kreativitást. Robinson szerint minden gyerekben ott rejtőzik a félelmetes tehetség, amelyet az iskolarendszer nem enged felszínre törni.

Polgár László is úgy gondolja, hogy bárkiből lehet zsenit nevelni. Polgárt pályája elejétől rendkívül izgatta a képességfejlesztés és megfigyelte, hogy azok a gyerekek hatalmas előnnyel indulnak kortársaikkal szemben, akiket tudatosan nevelnek szüleik, inger gazdag környezetben nőnek fel. A másik fontos tényezőnek Polgár László a specializálódást tartja, amelyet már nagyon korán ki kell választanunk gyermekünk számára, és a kiválasztott területen intenzív munkát kell végezni.  Polgár szerint hibás az a hozzáállás, hogy sokoldalú oktatásra van szükség, hiszen így a gyerekek semmiből sem lesznek képesek kiemelkedőt alkotni. Az iskolarendszerrel való problémája miatt a Polgár család lányait nem is engedte iskolába, hanem otthon foglalkozott Zsuzsával, Judittal és Zsófiával. Emiatt sok meghurcoltatás érte a szülőket a hatóságok részéről: börtönbe akarták zárni őket, míg a lányokat intézetbe akarták vinni.

Természetesen kevésbé drasztikus módszerrel is fejleszthetjük gyermekeink képességeit. Mindenképpen felkészültnek kell lennünk, oda kell figyelnünk arra, hogy mi érdekli a gyermekünket, meg kell válaszolni kérdéseiket. Ehhez rengeteg türelem, nyitottság és empátia kell. A tehetséges gyerekek nagyon önérzetesek, könnyen megsértődnek, és elmegy a kedvük az adott feladattól.

A támogatás és bátorítás elengedhetetlen, és figyelni kell arra, hogy ne nehezedjen túlzott nyomás a gyerekekre, az extrém „üvegház" nevelés veszélyeztetheti a hosszútávú eredményeket. A tehetség nagy kincs, de egyben hatalmas felelősség is, hiszen, ha nem figyelünk oda, könnyen kárba veszhet, sőt a gyermekünknek komoly lelki sérüléseket okozhatunk.